Kedves erre járó, szeretettel köszöntelek a Napereje honlapon!
Simon Szilvia vagyok, sok éve foglalkozom gyógyítással, önismereti csoportokkal,
meghívott előadók műhelymunkáinak szervezésével.
Az írás szeretete folyamatosan kísér, így több honlapot is készítettem az elmúlt években.
Ezt az oldalt a Magyarországon még nem igazán elterjedt és ismert sámánisztikus utazásnak, az Őstermészet Szellemiségével való gyógyítás bemutatására hoztam létre.
Az elmúlt 8 évben elsősorban egyéni kezelések alatt dolgoztam a klienseimmel, akik különböző problémákkal, kérdésekkel érkeztek, de a középpontban legfőképpen a saját belső erő keresésének dilemmája állt.
A sámán utazás-t egy alapos feltáró munka előzi meg, ahol különböző módszeregyüttesekkel igyekszünk megtalálni a probléma/kérdés gyökerét.
Mégis most, ezeken az oldalakon kifejezetten a gyógyítás, egyensúlyba hozás energetikai-lelki-szellemi részeit fogom boncolgatni.
Magamról: Budapesten születtem, most épp Nógrádban élek. Az önismeret, a világ kérdései, a gyógyító lehetőségek felé már huszas éveim óta foglalkoztat, mégis a sokféle útkeresés mellett a legfőbb tanítóm a Természet volt és maradt a mai napig.
Elsősorban Budapesten különböző spirituális központokban történik a konzultáció,
de most a nyári időszakban Nógrádban is elérhető vagyok. (1 ó10 perc a Nyugatitól, 40 perc kocsival Újpesttől)
Képesítéseim:
Természetgyógyász Szabadegyetem ( 4 év)
- JGYTF (Szeged) (4 év)
Kathy Jones, Carolyn Hillyer, Anique Radiant Heart, Jonathan Horwitz, Lynne Orchard, Brigitte Wingelmayr, Jana Runalls, Starhawk, Oona McFarlane, Peter Wilberforce, Silvija Tomcik, Emma Leech, Harvey Jackins, Natasa Wardle, Idris Charles és a magyarországi istennős csapat számos tagja (Istennő Fesztiválok, Istennő Templom Szertartások, Rituálék, alapító: Veres Kriszta)


